Ékszer - Karkötő

Karkötők a történelemben

A legidősebb karkötő ókorból maradt fent, ami már akkor is ékszer gyanánt szolgált viselőjén. Ezt az ékszert a karon, a csuklón és a felső karon viselték és az eltérő kultúrával rendelkező népek a szokásaiknak megfelelően változatos anyagokból állították össze.
Már 7000 évre visszanyúló történetek a karkötőkről Egyiptomból származnak. Az Egyiptomban élők a karkötőket különféle spirituális célokra használták fel. Egyiptom legelismertebb ősi jelképeként a szkarabeusz szolgált. Számukra a szkarabeusz jelképként magában hordozta az újjászületést. Változatosabbnál változatosabb kézzel kifaragott szkarabeuszokat viseltek, valamint használtak fel ékszereik, karpereceik díszítésére.
A görögöknél kígyó alakú karkötőket öntöttek különböző fémekből, melyeket csak a nők viseltek. A férfiak általában gyűrűket hordtak. A görögök körében élt egy hagyomány, miszerint a piros és a fehér zsinórokból karkötőt fontak március első napján és azt a nyár végéig viselniük kellett. Ezt a karkötőt „Martis”-nak nevezték, és úgy hitték róla, hogy képes megvédeni tulajdonosának a bőrét az erős görög napsugárzástól. Ugyanezt az elképzelést vallották az arabok is. A rómaiak körében a férfiak és a nők egyaránt viseltek karkötőket, de legtöbbször csak a jobb karjukon hordták. A vitéz harcosaknak kitüntetést jelképező ajándékként adták át a császárok.
A perzsa és még sok keleti nép kultúrájában a karkötőket néhány esetben olyan szélesre készítették, hogy a karkötő majdnem az egész alsó kart be tudta takarni. Bulgáriában megtalálható egy Martenitsa nevű tradíció, melynek a követelményei alapján piros és fehér zsinórt tekernek az emberek a csuklójuk köré, és ezzel kérik „Baba Marta”-t, hogy hamarabb hozza el számukra a tavaszt.
Indiában az a tény az elfogadott rengeteg helyen, hogy a karkötő a női tulajdonosának az anyagi helyzetét hivatott bemutatni. Szintén viseltek karkötőket a vad népek is, melyeket általában madártollakból, kagylókból, vadállatok vagy legyőzött ellenségeik fogaiból állították össze.
Különösen közkedveltnek számítottak a karkötők az ókori és középkori németek köreiben. A karkötők a Bauge nevet viselték és általában kitüntetés formájában, a barátság jeleként, vagy épp jutalom fejében osztogatták és cserélték el egymás között, sőt néha még felhasználták pénzeszközként is.
Az első karkötők még vasból készültek, csak később a merovingiek korában kezdtek feltűnni az ezüstből és aranyból elkészített karperecek. A nők, amikor a fedetlen karokat divatba hozták XIV. Lajos uralkodása alatt, akkor egy csapásra hirtelen a karkötők viselése is divattá vált. Ebben a században még a férfiak is viseltek karkötőket szerelmi zálogként, vagy éppen a nőktől kapott kitüntetések formájában. A XVIII. század vége óta egyre nagyobb mértékben divatba jött az alsó, valamint a felső karon való karkötő viselés.
Napjainkban már leginkább a roppant nagy fényűzés jellemzője és az utóbbi időben már a férfiaknál is elterjedt a karperec viselése. Divatosnak mondhatóak az eldobható, olcsó műanyag, vagy gumi alapanyagú karkötők, melyekből találhatóak gyógyító hatásúnak mondott karkötők, illetve találhatóak még nemesacél, azaz keményfém karkötők. Ezek elfogadható ár körül mozognak, de a darabokat sokszor nem lehet kijavítani. Természetesen a sor végén meg kell említeni a nemesfémből elkészített, akár drágakövekkel feldíszített ékszerkarkötőket is, melyek a szépségük, a tartósságuk és a kivitelezésük miatt a legértékesebbnek számítanak a piacon. Ezek a karkötők leginkább arany és ezüst karkötők, melyek 9, 14 és 18 karátos anyagból készülnek, sárga, fehér, vörös és rózsaszín színekben valamint ezek ötvözeteiből.

Karkötő Karkötő

A „karkötő” szó eredete

A „karkötő” kifejezésnél műszakilag azt kell érteni, hogy kar gyűrű. A „karkötő” kifejezés a görög „brachile” szóból ered, melynek a jelentése „a kar”, melyet a régi francia „barcel” szón keresztül vezetve kaptak meg. A karkötő is egy kis szalag, vagy heveder.

A karkötők kulturális jelentősége

Egyiptomból származó karkötők olyan régiek, hogy időszámításunk előtt ötezerből valók, melyeket készítettek az olyan anyagoktól kezdve, mint a csontok, a kövek és a fák. A National Geographic Society leírásai szerint, a szkarabeusz karkötő volt az egyik legismertebb szimbólum az ősi Egyiptomban. A szkarabeusz képviselte az újjászületést és a regenerációt. Faragott szkarabeuszt viselték például az ékszerek, amelyeket a vászonkötésbe becsomagolt a múmiákkal temettek el. Mítoszok elmondásai szerint a szkarabeusz isten, Khepri, tolja maga előtt a Napot az égen.
Bulgáriában nagy hagyománya van az úgynevezett Martenitsa-nak, ami alatt piros és fehér zsinórt tekernek az emberek a csuklójuk köré, és ezzel kérik „Baba Marta”-t, hogy hamarabb hozza el számukra a tavaszt.
Görögországban szintén létezik egy hasonló hagyomány, miszerint a piros és a fehér zsinórokból karkötőt fontak, melyet „Martis”-nak neveztek, és úgy hitték róla, hogy képes megvédeni tulajdonosának a bőrét az erős görög napsugárzástól.
India egyes részein számát és típusát tekintve többféle karperecet viseltek, amellyel egy nő megjelölheti a családi állapotát. Latin-Amerikában az Azabache karkötő viselése védelmet nyújt a „Mal de ojo”, vagy más szóval a „szemmel verés” ellen viselőjének. A „szemmel verés”-ről úgy vélik, hogy a túlzott csodálattal figyelő irigység eredményezi. Minden újszülöttnek viselnie kell az Azabache-t (1 arany karkötő vagy nyaklánc, fekete vagy vörös koralldíszítéssel), mivel úgy vélik, hogy ez megvédi őket a szemmel veréstől. A karkötőkre gyakran használják a szlengben a bilincs szót is.