Ékszer - Karkötő

Barátságkarkötők

A barátság az emberi kapcsolatoknak egy nagyon fontos részét képező dolog. Barátok nélkül a legtöbb ember számára szinte elképzelhetetlen az élet. Ha senkit se akar látni, akkor is ki tart az ember mellett az igazi barát. Tudja, hogyan lehet vidámabbá varázsolni, hogy mikor és mit szólaljon, vagy tegyen. Az ember társas lényként létezik, ezért mindig szüksége van arra, hogy tudjon valakivel elmélyülten beszélgetni, akitől akár tanácsot is kérhet. Másképpen látja a dolgokat minden ember és sok esetben a barátod nyitja fel a szemedet, hogy nem is úgy kell csinálni, hanem másképpen.
Az igaz barátok régebben készítettek egymás részére ilyen indián karkötőket a barátságuk szimbólumaként. Rá helyezték egymás csuklójára, és miután felkerült a karkötő a másik karjára, akkor kívántak valamit. Úgy tartják, hogy mivel nem vették le soha a karkötőket, így amikor azok maguktól leszakadta a csuklójukról, akkor a kívánságuk valóra vált.

Barátságkarkötők

A színek szimbolikája az indián karkötőknél

Az indián karkötők többféle formában készülnek, megtalálható közöttük az egyszerű két színnel készített mintájútól az összetett több színnel készülő mintákig. Ezek a karkötők mind különböző jelentéssel bírnak viselőik számára, melyek megoldásának az egyik kulcsa a színekben rejlik.
A fehér alapvetően a tisztaságot, a szüzességet, az ártatlanságot, az egyszerűséget, a fényt, a tökéletességet jelenti. Ez a szín segít tisztábban látunk, tudatunk feléled.
A fekete jelenti az erőt, az éjszakát, az eleganciát, a formalitást, az illegalitást, a kifinomultságot, az ősi sötétséget, a káoszt, a feneketlen titokzatos mélységet, a világűrt. A fekete karkötők nagyon erős érzelmek kiváltására képes, mivel parancsoló hatású és erőt sugárzó szín, viszont egyfajta titokzatosságot is kölcsönöz viselőjének.
A piros jelentése melegséget, szeretet, veszélyt, izgalmat, erőt, vágyat, bátorságot sugároz magából. Azok, akik piros karkötőt viselnek, azonnal felkeltik mindenki figyelmét. Lelkesítő hatással vannak a környezetünkben lévő emberekre, valamint magabiztosságot és védelmet sugallnak.
A citromsárga a figyelemfelkeltés, a kényelem, a gyávaság, a nyár, a boldogság, az energia, az örök fény, a felséges hatalom és a vidámság kifejezője. Azok, akik citromsárga karkötőt viselnek, boldogságot és optimizmust sugallnak.
A narancssárga jelenti az örömöt, a lelkesedést, a stimulációt, a kreativitást, az izgatottságot, a melegséget. A narancssárga színű karkötőt viselők nagyon különböző reakciókat váltanak ki, vagy nagyon erősen pozitívat, vagy épp ellenkezőleg. Ez a karkötőszín étvágygerjesztő hatással is bír, és segíti a szocializációt. Megerősíti az önbizalmat, vidámmá varázsolja a hangulatot, tevékeny cselekvésre ösztönözi viselőjét, és arra, hogy ismerjen meg még többet a körülötte lévő világból.
A kék szín magában hordozza a béke, a hűség, a megbízhatóság, a tisztelet, a melankólia, az unalom, és a hűvösség jelképét. Akik kék karkötőket hordanak, azok megbízhatónak és elkötelezettnek tűnnek, mivel ez a lélek színe is.
A zöld jelenti az optimizmust, a jó közérzetet, a nyugalmat, a relaxációt, a természetet, a tavaszt, a biztonságot, az őszinteséget, a harmóniát, és a frissességet egyaránt. Azoknak, akiknek zöld színű karkötő díszeleg a kezén, azok frissítő hatással vannak a környezetükben lévőkre. Mentálisan és fizikailag is segítik az ellazulást, a depresszió és az idegesség elkerülését. Egyfajta megújulást és harmóniát sugároznak.
A lila az előkelőséget, az eleganciát, a kifinomultságot, a titokzatosságot, a mágiát, a mértékletességet, az intelligenciát, a tudást, a vallási áhítatot, a szentséget, az alázatosságot, a bűnbánatot, a fájdalmat, és nosztalgiát is jelképezi egyaránt. A lila színben pompázó karkötők viselése a kreatív és a művész emberekre nagyon pozitív hatással vannak. Felemelő érzetet nyújtanak a környezetünkben lévő embereknek, a kreativitást erősíti, valamint jellemző még rá a spiritualitás megléte is.
A barna a jelentésében alapvetően hordozza a hétköznapi, a földhöz ragadt, az ősz, az egyediség, a melegség, a béke és a kényelmesség jelét. A barna színű karkötő a viselőinél a stabilitásról és a megközelíthetőségről árulkodik. Segíti a viselőjének az érzelmek mélyebb megélését.
A rózsaszín a béke és a szeretet érzését közvetíti, nyugtató hatással bíró szín. Az USA-ban a rózsaszín a lányok színe, bár az 1920-as évek előtt fiús színként tartották számon.
A szürke a hagyományőrzés, az intelligencia, a komolyság, és az unalom jele. Bár sokan szívesen hordják a szürke karkötőket, mégsem ezt a színt szokták megnevezni a kedvencükként, mivel a jelentése sokszor összefonódik a depresszióval is.
Az ezüstszín általában utalhat a kereskedelemre és a pénz hatalmára.
Az arany a napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, és a dicsőség jelképe.